Reménytövis – Kortárs keresztény versantológia, szerkesztette Kisfaludy Zsófia
Antológiákról írni hálás feladat. A szerzőkre vonatkozó bírálat nélkül lehet méltatni a szerkesztő összetett munkáját, amely a vállalkozás mértékéből eredően csak dicséretet érdemel. Így bátran leírható: a Kálvin Kiadó legújabb, több mint 500 oldalas válogatása minden tekintetben jelentős kötet. A kiadó és az egyházi sajtó is komolyan veszi a népszerűsítését, melyet önálló honlap is segít, ahonnan nemcsak a megrendelés linkje érhető el, hanem három irányba indulva intermediális élménnyel gazdagíthatjuk az olvasást. Meghívhatjuk a kötethez kapcsolódó egyórás előadást is, melyet a kötet szerkesztője, Kisfaludy Zsófia színművészként egy szűkebb, harmincas válogatásból készített Barkó Laura zenei kíséretével. A kötetben is leolvasható QR-kód segítségével meghallgathatunk 32 verset ismert színészek tolmácsolásában. Ráadásként egy sajtószobához vezető fül segítségével a könyvvel kapcsolatos híreket olvashatunk. A könyvnek és a szerkesztőjének közösségi médián való jelenléte jelenkori követelmény, és a könyvbemutatókat is egyedivé teszi az előadói est. Arra a sajátos jelenségre, ahogyan a szerkesztő személye hangsúlyossá válik, az internetes forrásokban is említett személyes háttér részben magyarázatot ad.
A művészcsaládban felnőtt, majd többek között közgazdasági, valamint marketinges képzésben részesült színésznő a publicitás fontossága mellett azzal is tisztában van, hogy a vers alapvetően és hagyományosan hangzó anyagként kezelendő. Különösen igaz ez a gyülekezeti, istentiszteleti környezetben közösen hallgatott és hangoztatott ige, igemagyarázat, imádság és ének szerepével kapcsolatban. Az intermediális megközelítés a versmondás templomi ünnepségek kiegészítéseként alkalmazott gyakorlatát folytatja és élteti tovább. Gyakorlati szempontból a legegyszerűbb műsorszám az akár iskolás gyerekekkel elmondatott, istenes vagy legalább valamilyen módon istenesnek tekinthető vers. A szövegválasztás elsődleges szempontja – ebben a hatalmas terjedelemben – nem a mondhatóság volt, viszont a saját előadói est alapanyagát az előadói jártasság segített kiválogatni. Ezért is kimondottan fontos, hogy milyen gyűjteményből választhat a gyülekezeti műsor vagy szolgálat összeállítója.
Az előző évtizedekben széles körben forgatott egyházi versösszeállítások kimondottan „gyülekezeti és keresztyén családi alkalmakra” kínáltak költeményeket. Így jelölte ki például a Tenke Sándor költő, egyháztörténész által szerkesztett Új aranyhárfa című 1987-es gyűjtemény alcíme.[1] A Kálvin Kiadó jogelődjének azóta kétszer – 1992-ben és 2001-ben – újra kiadott antológiája közel negyven éve szolgálja a kitűzött funkciót, elsősorban a református közösségekben. Címében is jelezte, hogy az 1929-es Aranyhárfát váltotta fel, melyet az „utód” előszava így méltatott: „A kötet, mely az egyházi élet gyakorlati segédkönyveinek első köteteként látott napvilágot, a vallásos költemények gyűjteménye alcímet viselte. Összeállítója és sajtó alá rendezője Halmi János teológiai magántanár, gyömrői lelkész volt. A szerkesztő az elmúlt négy évszázad klasszikusaitól, javarészt azonban kortárs, divatos verselőktől, főleg egyházi munkásoktól, lelkészektől, lelkésznéktől és kisebb részben külföldi szerzőktől válogatott, többek között a Szentháromságot és az egyházi évet alapul vevő tematikához. Az idő, sajnos, a versek nagyobb részét kirostálta, de ennek ellenére hasznos és követendő ötletet valósított meg Halmi János.”[2]
A közel száz évvel ezelőttihez képest modernizált válogatás fölött nem járt el az idő, annak köszönhetően, hogy az Aranyhárfából kirostált versek helyett kortársak is kerültek a klasszikusok mellé. A Reménytövis azonban nem felújította az eddig is népszerű Új Aranyhárfát, hanem teljesen új kört indított, de jelezve a folytonosságot azzal, hogy több költőnk is mindkettőben jelen van. A Reménytövis rostájának elsődleges szempontja a 21. századiság. Így került be mindkettőbe Túrmezei Erzsébet, Gyurkovics Tibor, Nagy Gáspár, Kányádi Sándor, Kalász Márton vagy Csukás István. A két gyűjtemény szerzői metszetében ott találjuk a ma is alkotó költők közül Petrőczi Évát és Sumonyi Zoltánt, Ágh István pedig még tavaly őszi halála előtt egyben is láthatta a kötet anyagát, amiről a hátsó borító ajánlószövege tanúskodik. Hozzá hasonlóan a szintén tavaly elhunyt Buda Ferenc is születési évszámával szerepel a függelékben. Megható, hogy mindkettőjüktől a halállal foglalkozó „Megleljük-e egymást a fenti forgatagban” című ciklusban olvashatunk verset.
Az említett két korábbi gyűjteménnyel együtt a Reménytövis jelzi, hogy az eltelt idő alatt az egyház kommunikációja is igyekezett felvenni a lépést a felgyorsult világéval. A rendszerváltozás óta a költészeti paradigmaváltás kiegészült a szabadabb témaválasztással, aminek köszönhetően olyan alkotók is bátran nyúlnak bibliai és vallásos témákhoz, akik nem tartoznak szorosan vett keresztény közösséghez, és emiatt jóval szélesebb körből lehet meríteni. Több olyan érett alkotótól találunk szövegeket a kötetben, akik életkoruk alapján az Új Aranyhárfában is helyet kaphattak volna, de vagy nem írtak istenes verset, vagy nem kerültek a szerkesztő látókörébe. Például Dobai Péter, Kántor Péter, Kiss Benedek, Markó Béla, Mezey Katalin vagy Oláh János főleg folyóiratokban megjelent versei olvashatók a kötetben „újként”. Mivel a korszakhatárt nem az ezredforduló éve jelzi, hanem az Új Aranyhárfa kilencvenes évek eleji kiadása, így az 1996-ban eltávozott és az előző kötetben nem szereplő Pákolitz István két Confessióban megjelent kései verse is olvasható itt, vagy Makay Ida egy szövege az 1990 decemberi Jelenkor-számból.
A felekezetek fölöttiség mellett a Reménytövis fontos erénye az egymás mellé állított 130 költő sokszínűsége. Nemcsak az életkor, hanem a stílus és a megközelítés alapján is széles spektrumú anyagot ölel fel. A 130 költő közül 41 nő, ráadásul többjük – Iancu Laura, Jókai Anna, Kiss Judit Ágnes és Szabó T. Anna – ötnél több verssel is jelen van. A jezsuita Sajgó Szabolcs, az evangélikus püspök Fabiny Tamás vagy a református olvasók között évtizedek óta igen népszerű és formai-tartalmi tekintetben nem kimondottan kísérletező Füle Lajos így kerülhetett az elsősorban meséiről, regényeiről ismert Csukás István, az avantgárd Szőcs Géza vagy a kortárs Áfra János közösségébe.
A keresztény szemponttal egy közeget teremtő kötetben a tematikus ciklusok alkotta kisebb egységek segítik a tájékozódást, és ugyanakkor az eredetileg független szövegek között mégis kapcsolatokat keresünk. Kétféle esetben a kapcsolat már korábbi keletű. Buda Ferenc versét (Fohász a virradatban) B. Tóth Klára evokálta (Fohász alkonyatban), ráadásul az egyik legegyértelműbben egységes ciklusban az imádságos hangot csak néhány kivétellel nem jelzi a címben az „ima” vagy a „fohász”. A költői mesterség legnagyobb kihívásának tartott és éppen azért ritka szonettkoszorúk közül másfelet beválogatott a szerkesztő. Csobánka Zsuzsa Emese Elveszett jelentése a teremtés hét napjához illeszkedve hét szonettet kapcsol össze, míg Böszörményi Zoltán, Vesztergom Andrea és Vörös István a kálvária 14 stációját idézi a szenvedő nézőpontjából.
A kötet végi függelékben a szerzők névsora kétféle mutatóban is megjelenik. Az egyik a verseket segít megtalálni, a másik pedig a forrásokat. A források között feltűnik, hogy többnyire a folyóiratbeli közléseket jelölik, köteteket jóval ritkábban. A felekezeti kötődésű lapok – Confessio, Credo, Vigilia – mellett ott találjuk a legfontosabb hazai fórumokat, mint az Alföld, Bárka, Helikon, Hitel, Irodalmi Szemle, Jelenkor, Kalligram, Kortárs, Tiszatáj, sőt még az Élet és Irodalom sem szorult ki. Bár az erdélyi magyar folyóiratok – például a Helikon, a Látó vagy a Korunk – hiányoznak, már ez a gazdagság is sejteti a lehetséges versek felkutatásának nehézségeit. Még a digitális adatbázisok korában is tiszteletre méltó teljesítmény felkutatni és szelektálni ennyi szöveget. Egy hasonló tartalmú, korábbi gyűjtemény előszava érzékelteti a kihívást, amely így írt a szerkesztő Kardos Kláráról: „Képzeljük el, mit jelentett 50 évvel ezelőtti eszközökkel legépelni 1659 verset, 1636 oldalon, magáról a gyűjtő munkáról nem is beszélve”.[3]
A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjának segítségével és Lackfi János mentorálásával válogató szerkesztő ízlése és világképe természetesen meghatározó, és hálásak lehetünk a nyitottságért, amely a hagyományos megközelítésű versek és a jól ismert költők mellé az újító, kísérletező és nemrég indult fiatalokat is odaengedte. A református hitét gyakorló Kisfaludy Zsófia széles spektrumú, a hagyományos hitvalló lírától a kételyeket provokatív hangon megfogalmazó szövegekig több mint 300 verset 18 tematikus ciklusba rendező antológiája meghatározó lehet a következő évtizedekben. Reménység szerint felekezettől függetlenül sokan lapozgatják majd.
Reménytövis – Kortárs keresztény versantológia, szerkesztette Kisfaludy Zsófia, Kálvin Kiadó, 2025. https://remenytovis.hu/
(Az írás címében szereplő idézet Csukás István verséből származik.)
[1] Új aranyhárfa: versek gyülekezeti és keresztyén családi alkalmakra, szerk. Tenke Sándor, Budapest, Magyarországi Református Egyház Zsinati Iroda, 1987.
[2] Előszó = Új Aranyhárfa, 2.
[3] Oláh Miklós, Előszó = „Te vagy a Fészek” – Versek a kedves Titokról, szerk. Oláh MIklós,Debrecen, magánkiadás, 2001, 1.
Hozzászólások